Beszámolók

Nyelvtanulás és vakáció San Franciscóban!
Kedves utasunktól kaptunk levelet, és bár azt írta, hogy nyugodtan vegyünk ki belőle, ha hosszúnak találjuk, mi úgy gondoltunk így kerek a történet. Ezúton is köszönjük Zsófiának a részletes és hasznos beszámolót és a képeket!


 Kedves ILT, Kedves Enikő,


2013 decemberében 3 hetet San Franciscóban, a Kaplan nyelviskolában töltöttem el.

Szeptemberben döntöttem el, hogy szeretnék pár hetet nyaralással tölteni év végén, és ezt jó lenne egy kis nyelvgyakorlással összekötni.
Több nyelviskolával felvettem a kapcsolatot, árajánlatokat kértem be, végül az ILT (Internatonal Language Travel) mellett döntöttem, minden kérdésemre azonnal választ kaptam, minden segítséget megkaptam már az első perctől.

 Ez volt az első utam Amerikába, és az első utam egy külföldi, idegen nyelvű iskolába is, így duplán izgultam és még több kérdésem volt, mint egy átlagos utazás előtt.
A Kaplan International College oktatása, tanárai, vezetői, délutáni fakultatív programjai fantasztikus élményt jelentettek. Vakációs angolt választottam, ez minden nap 8.30 és 12.00 óra közötti 2 dupla órát jelentett. . Első napon volt egy teszt minden akkor érkezőnek, ahol én középszintre kerültem, és egy eligazítás, ezután kerültünk be a saját csoportjainkba, általánosan max 10-12 fős osztályok voltak.

Ha vízummal érkeztem volna ki, több órát is tölthettem volna iskolai tanulással, pl általános angol vagy intenzív, de így délutánonként a várost és környékét fedezhettem fel az osztálytársaimmal.
Ezekben a délelőtti órákban is nagyon sokat haladtunk, tanultunk, ugyanakkor nem volt feszített a tanulás, sőt minden nap nagyon jókedvű, humoros és ösztönző volt. Természetesen volt házi feladat , de 2 naponta házi feladatot segítő külön órák is voltak. Az iskola minden napra szervezett külön programokat: városlátogatást, mézeskalács házikó megtekintését, mézeskalács sütemény díszítést az iskolában, múzeumlátogatást, saját focicsapat meccset stb. vagy ajánlott hétvégére programokat egyénileg is. Bármilyen kérdésem volt, pl színházba kerestem előadást, kosárlabda meccsre szerettem volna menni, mindenki szívesen segített.


Külön öröm volt, hogy egyetlen magyar sem volt az iskolában, így nem tudtam magyarokkal klikkesedni, minden nap más emberekkel, kultúrákkal ismerkedtem meg és lettünk nagyon jó barátok. Az iskolában zömében Venezuelából, Mexikóból, Dél-Koreából, Arab országokból érkeztek diákok, kevés török, olasz és orosz is volt. Zömében 20-27 évesek. Ők is Mindannyian kedvesek, segítőkészek és nyitottak voltak első perctől. Itt az ember rá van kényszerülve, hogy nyisson és segítsen másoknak, hiszen mindenki egyedül érkezik ide, nem ismeri annyira a nyelvet és a szokásokat sem, mégis első perctől minden olyan természetes volt, és sosem voltam egyedül.


Többféle szállás közül lehet választani: családi szállás, hostelek vagy hotelek között.
Én a Spaulding hotelt választottam. 10 perc sétára az iskolától. És nem bántam meg. A belváros szívében van, ami jelent sok előnyt: közel van rengeteg bevásárlóközpont (Macy’s, Westfield), metró- és buszmegállót, Cable Car végállomást, kismillió luxusüzlet és olcsóbb, drágább éttermet is. Hátránya, hogy éjszaka is zajos, sok bárból éjjel szállingóznak haza az emberek, az utcák zsúfoltak.
A Spaulding egyetlen hátránya, hogy a takarításra kevésbé ügyeltek, de minden mással, a kiszolgálással a recepción, a biztonsággal is meg voltam elégedve. Külön helyiség van több vendég fogadására, lehet konyhát használni külön díj ellenében, és van mosószoba is. A szoba nagy volt és tágas, kicsit világos is a nagy ablak miatt, külön hűtőszekrény, francia ágy, íróasztal, szekrények, és külön fürdőszoba. Ingyenes Wifi is van a hotelben. Mindez egy ilyen felkapott helyen igazán szerencsés és jó ár-érték arányban van!

Ma is úgy gondolom, hogy jól döntöttem mikor veletek indultam el, illetve, hogy nem Miamit vagy más nagyobb városokat választottam, hanem San Franciscót! Minden napra jutott látnivaló és igazi gasztrotúra is volt!
Fantasztikus élménnyel, emberekkel és országgal lettem gazdagabb!
Köszönöm a sok türelmet, választ, segítséget és szervezést!
V Zsófia


Hastings-ből érkezett jelentés! 

Visszatérő ügyfeleink, Enikő és Lilla, akik tavaly Olaszországot kebelezték be, most Hastings-ben töltött két fantasztikus hetet édesanyjuktól kaptunk levelet!




Kedves Enikő!

Összegezve a kint eltöltött idejüket, minden nagyon jó volt.
A család rettenetesen szimpatikus volt, a kisebb gyerekek állandóan velük voltak este, már amikor otthon töltötték az estét. Az anyuka úgy fogadta őket, hogy itt most ő
mindenkinek az anyukája, szereti őket, aggódik értük, és kéri, hogy ha bármi problémájuk van, beszéljék meg. Az apuka intézte Hastings területén a fuvarozásukat, sőt neki
köszönhető, hogy kedvezményesen tudták igénybe venni a vonat és a londoni tömegközlekedést. (a nemzetközi diákigazolványra nem adtak kedvezményt az utazáskor)
Egyedül a kaja volt ízetlen (nem magyaros) de mindig volt vacsorára főtt étel, és természetesen reggeli is biztosítva.
A sulit én megítélni nem tudom, oklevelet kaptak, azon személyre szólóan értékelték őket.
Nehéz szívvel jöttek el. Az angol mentalitás nagyon tetszett nekik, minden kiegyensúlyozottabbnak tűnt, mint itthon. Bár az árakra nagyon panaszkodtak, hogy minden drága.
Két fiú (külön-külön) azóta már jött Budapestre, találkoztak is, úgyhogy a tanulócsapat is klassz lehetett.
Hirtelenjében ennyi tájékoztatást tudok adni.

Üdvözlettel:
H. Tímea


M. Bianka édesapja írt nekünk lánya élményeiről New Yorkból!


Kedves Enikő!

Bianka New Yorki útja összességében pozitiv volt, jól érezte magát ott, a család nagyon aranyos volt. A nyeltanulás is sikeres volt, sokat tanult.
Köszönjúk szépen a segítségét.
Üdvözlettel:
M. Metin


Csaba és Bea, egy szuper pár beszámolója a mesés Kanadából!


Szia Enikő,

megerősítem a lent írtakat, hatalmas előrelépés a nyelvtanulást illetően.
Mi ismerősöknél laktunk, de a homstay megoldással kapcsolatosan is jókat hallottunk az osztálytársaktól.
Az én tanárom nem találkozott magyarral még ebben az iskolában (bár mi láttunk egy magyar lányt kint), de mondjuk azt, hogy mi vagyunk az elsők..)

Ami biztos, hogy mi voltunk az első magyarok, akik kilógtak a CNTower-ről: http://www.edgewalkcntower.ca/map.php

Üdv.,

Csaba 


Kedves Enikő,


szerencsésen hazaértünk Kanadából, gondoltam írok pár sort.:-)

Nagyon klassz volt a nyelviskola, jó helyen van (belváros, fő utca), könnyen megközelíthető és az oktatás színvonalával is nagyon elégetettek vagyunk. Elképzelhető, hogy Csabi a következő évben is vissza fog menni nyelvet tanulni. Mire igazán belejöttünk vissza kellett jönnünk. Mindenkinek minimum 4-5 hónapot javaslok, mert egy szint pl. az én esetemben 6 hétig tartott a pre-advanced, majd egy sikeres teszt után mehettem tovább advanced osztályba, ahol csak két hetet tudtam eltölteni. Amennyiben további két hónapot itt maradtam volna, akkor simán high advanced certificatem lett volna, de ez most nem úgy alakult a munkánk miatt.

Az ILAC személyzete és tanárai rendkívül figyelmesek, különösen az első hat hétben volt nagy élmény Melissa Leonituk tanárnővel tanulni az angolt. Az elective class is nagyon klassz volt, 6 hétig businesst tanultam, majd az utolsó két hétben Listening volt az elective tantárgyam.

Köszönjük a segítséget és az együttműködést!

üdv
Bea

Néhány személyes kép tőlük:







Kovács István Bence élményei - a Cambridge-i Select English, és a Bournemouth-i IP iskoláiból!


Bence egy bátor, talpraesett, 16 éves fiatalember, aki egyedül utazta át Angliát, hogy két táborba is eljuthasson egy hónap alatt. Édesanyja tegnap küldött nekünk egy hosszú- hosszú beszámolót, amiért nagyon hálásak vagyunk és amiből most szemezgetünk Nektek!

"Nagyon-nagyon köszönjük a táborok megszervezésében nyújtott sok-sok segítséget! Bence ma éjjel sikeresen megérkezett haza Angliából tele szebbnél szebb élményekkel."

Bence 2 hetet töltött el a Cambridge-i Select English iskolában, ami nagyon tetszett neki és ami az ő emelt szintű angol nyelvi tudásának teljesen megfelelt.

"A Select English cambridge-i tábora nagyon jól sikerült, egy olasz fiúval lakott egy szobában, nagyon jól kijöttek egymással. Az utazás során minden tökéletes volt, a repülőtéren a megbeszéltek szerint várták. Nagyon jól szervezett volt a transzfer, a reptértől Cambridge-ig kis busszal mentek, majd ott átültek kisebb taxikba, ami teljesen a szállásra vitte a gyerekeket, így a bőrönddel nem kellett bajlódni. Bence a szintfelmérő alapján a legerősebb csoportba került, nagyon élvezte, az órák 60 percesek voltak, nagyon hasznosak, az első két óra inkább nyelvtani, a második kettő pedig teljesen beszédcentrikus. A csoportlétszám az ígértnek megfelelően nagyon kedvezően alakult, max. 12 fő. A délutáni illetve esti programok során minden nap több lehetőség közül is lehetett választani és az iskola figyelt rá, hogy a programok során a gyerekek rá legyenek kényszerítve az egymás közti kommunikációra."

"Az elutazás is teljesen szervezett volt, Bencének meg is mutatták, hogy pontosan honnan indul majd a busza. "

"Ez a tanfolyam minden befizett fillért megért, nagyon elégedettek voltunk, erősen ajánljuk."





A másik 2 hetet a Bourmeuth-i IP iskolában töltötte, ami egy kisebb barátibb hangulatú iskola lévén az ő nyelvi szintjét, már nem tudott teljesen megfelelni, de még így is nagyon jól érezte ott magát és kezdő-haladó szintű angol tudással ajánlja mindenkinek.

"A programok közül itt talán a délutáni kirándulásokat lehetne kiemelni (Salisbury, Jurassic Coast, Winchester), ezek sok érdekességet hoztak. Szerencsére az iskola szervezésétől függetlenül a városban is azért voltak figyelemre méltó programok, a nyári időszakban látható péntek esti tüzijáték vagy a repülős napok az utolsó hétvégén azért szép élményekkel szolgáltak. Ezt a tanfolyamot a gyengébb angol tudással rendelkező gyerekeknek javasoljuk." 


És, hogy rólunk is szó essen... :)

"Még egyszer köszönjük az ILT segítségét, az Önök cégével nagyon elégedettek voltunk, ha bárkinek szüksége lenne hasonló nyelvi táborokra az ismeretségi körünkben, biztosan javasolni fogjuk, hogy Önökhöz forduljanak!

Üdvözlettel:
Dr. Horváth Edit "



Rausch testvérek beszámolója Montpellier-ből és Saint Lawrence,Ramsgate-ből!

Kedves Enikő!

Ígértem, hogy a nyár végén jelentkezem és röviden beszámolok a lányok nyelvi táborairól. Röviden: mindkettő szuper jól sikerült. Mind az utazás-, szállás- és nyelvoktatás szervezése teljesen zökkenőmentes volt, minden „olajozottan” működött. Eszter rengeteget fejlődött franciából. Minden héten szintfelmérő dolgozatot írtak és úgy léphetett tovább, ha teljesítette a megadott szintet. Utolsó héten pedig már két csoportot is ugrott.

Krisztit az utolsó héten a legjobb csoportba sorolták. Krisztit kétszer is kisebb baleset érte, ami miatt orvoshoz kellett vinni (ő már csak ilyen…), de ezt is nagyon jól kezelték, nem kellett itthon izgulnunk, hogy valami nem lesz rendben. Mindketten rengeteg új barátot szereztek és természetesen jövőre is szeretnének menni…

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a sok segítséget.


Üdvözlettel


Enikő


                                      Ramesgate Beach                                      Montpellier

Csizmadia Réka beszámolója Pekingi élményeiről

Messzi és titokzatos országban - Kínában, töltött el egy izgalmakkal teli hónapot egyik kedves visszatérő ügyfelünk. Onnan adott hírt magáról. Réka csak 17 éves máris tökéletesen beszél angolul és már több országot megjárt.
Két angol nyelvi tábor után nagyobb kihívást választott magának és a kínai nyelv elsajátítását célozta meg következő tervnek. Nagyon örülünk neki, hogy ebben mi is segíthettünk neki.
A Peking-i Sprachcaffe iskola remek választásnak bizonyult. A szállás és az iskola is Peking legszebb negyedében, a Tiltott Városban található, ahol rengeteg ősi kínai épület és emlékmű áll modern épületekkel együtt.  Tágas tantermek, szépen berendezett szobák várják a tanulni vágyókat. 





A tanórák kiscsoportosak, mindenkire nagy figyelem jut. Réka osztálytársai főleg spanyolok és amerikaiak voltak. Mindenki nagyon barátságos és segítőkész volt mindenben. Réka nyelvi készsége rengeteget fejlődött. 

„Már itthon is tanultam kínaiul, azt a tudás, amit kint egy hónap alatt megszereztem itthon azt tanár mellett 3 évbe került volna. 2-3 hét után az utca emberét is megértettem és beszélgetni tudtam velük. Ez hatalmas élmény volt számomra.”   


Tanterem

Réka festette

Sajnos Réka a kint léte alatt nagyon megbetegedett, ezért orvoshoz kellett mennie. Az iskola ebben is nagyon segítőkész volt mindent elintéztek számára.
Fantasztikus élményekkel tért haza és mesélte el ezeket nekünk.

„Az ILT-vel való utazások meghatározóak voltak számomra, továbbra is szeretnék minél több nyelvet megtanulni és továbbra is az ILT segítségét szeretném kérni ebben. Tervben van még a koreai és a német nyelv tökéletesítése is. „

Boglyasovszky Andrea - A Facebook játék nyertesének beszámolója






Örömmel mondhatom el, hogy én vehettem részt a dublini nyereményúton! Hatalmas élmény volt! Egy nagyon kedves ír családnál volt a szállásom, akik mindenben segítettek. Általuk megismerhettem a hagyományos ír ételeket, megkóstolhattam a híres reggelijüket, ami tényleg nagyon finom.



Reggeli után busszal utaztam az iskolába. A suli felszereltsége minden szempontból biztosította a megfelelő körülményeket a nyelvtanuláshoz. A tanárok próbáltak játékosan tanítani, interaktív tábla és egyéb modern eszközök segítségével. Az órák után a nyelviskola mindig szervezett valamilyen érdekes programot Dublinban, vagy a környékén. A kirándulások során megismertem a belvárost, meglátogattuk például Oscar Wilde házát, a Guinness Sörgyárat, ahol egy kis kóstoló is járt a belépőhöz. Felfedeztük a közelben lévő sziklákat, amelyekről gyönyörű kilátás tárult elénk.




Megtapasztalhattam az írek segítőkészségét, kedvességét, valamint megismerkedhettem más országból érkező diákokkal is, például találkoztam brazíl, olasz, mexikói, orosz és spanyol diákokkal is. Bár ez az egy hét gyorsan eltelt, de úgy érzem, sok olyan tapasztalatot gyűjtöttem, amit később majd használhatok! :)

Nagyon köszönöm az ILT-nek, hogy lehetővé tette az utazást! Nélkülük egy felejthetetlen kalandot hagytam volna ki. Továbbá külön köszönöm Szilágyi Enikő cégvezetőnek a segítségét az utazás megszervezésében! :) "

Köszönöm még egyszer a segítséget, hatalmas élmény volt!A jövőben mindenképp szeretnék majd visszatérni!:)

Üdvözlettel: Boglyasovszky Andrea







Helyi Rebecca - a Nyelvparádé nyertesének beszámolója


Kedves Enikő!

Helyi Rebecca vagyok ( Megyeri Szilvia lánya), a nyelvparádén nyertem egy két hetes angol nyelvtanfolyamot, és múlt hét hétvégén érkeztem vissza Dublinból. Nagyon jól éreztem magam, és sokat fejlődtem! Mindenki nagyon kedves volt a tanárok, a diákok ( nagyon sok embert megismertem) , és még a családdal is nagyon jó lett a viszonyunk
( Továbbra is tartom velük a kapcsolatot. )



Szeretném megköszönni ezt a nagy lehetőséget!

Üdvözlettel:

Helyi Rebecca


Nézd meg hol tanult Rebecca ITT






Németh Andrea párizsi beszámolója




Szia Enikő,

Vasárnap este hazaérkeztem, éppenhogy elkezdtem dolgozni újra.

Nagyon nagyon jó volt az iskola meg az egész utazás is. 4 különböző csoportban voltam a 4 hét alatt és 3 tanárom volt összesen. De ez nem volt probléma, mert mindenkire odafigyeltek személy szerint, hogy éppen hol tart, mit tud mit nem, és a tanárok is beszéltek egymással folyamatosan a tanulokról. Mikor új csoportba kerültem új tanárral már tudott rólam mindent, hogy hol tartok. Az egész iskola nem olyan nagy, 8 terem van összesen, de kb 6-ot használnak ebből. Egyszer voltunk csak 13-an, egyébként átlagosan 7-8-an voltunk a csoportban. És nagyon sok japán meg olasz volt, utána egy csomó frankfurti akiket a Lufthansa küld oda tanulni 1-1 hétre.

A környék is nagyon jó, a Lafayette áruház gyalog kb 10 percre van, rengeteg bolt van a környéken. A tanárok is tájékozottak a diákokkal kapcsolatban, ki honnan jött, mindenkit ismernek név szerint, még akkor is ha nem az ő tanulójuk.
Könnyű is megtalálni az iskolát, pont a metrókijáratnál van az utca, onnan kb 10 méter a lépcsőház. Szóval tényleg nem tudok semmi rosszat mondani, csak jót, nagyon szuper volt minden, köszönöm még egyszer a segítséget!
Üdv:

Andi

Nézd meg hol tanult Andi ITT 






Nyelvtanulás Torquay-ban - 1.rész


Hogy miért érdemes +3 órát utazni Londonból, hogy Agatha Christie szülővárosában tanulhassunk? Erről szeretném meggyőzni a kedves olvasót, ami szerencsére nem lesz egy bonyolult vállalkozás! Ellenkezőleg!

Mindig is a mediterrán vidék vonzott, a pálmafák és a tenger, de hogy mindezt brit föld is nyújthatja nekem, arra sosem gondoltam volna. Hálás köszönet ezért, partneriskolánk legkedvesebb szervezőjének, aki csak ennyit mondott mikor nyelvi utazásomon töprengtem:
Csak Torquay-ba mehetsz:)” Hát így ülök most itt a jelenleg épp tipikus angol arcát mutató esős Torquay-ban.
De mit nekünk az időjárás! Gyorsan vegyük át az angol szokást, és ha esik, ha fúj, irány kirándulni! Apropó! 1. fontos tippként rögtön ajánlanám, hogy nyugodtan hagyjuk otthon esernyőnket és szerezzünk be egy igazi brit ernyőt, ami minden viszontagságot kiáll.
A kulcs: PVC ernyő! GBP 5-ért bárhol könnyedén hozzá jutunk. Nem vicc! A „kontinens” ernyőit nem állja a ködös Albion, még a Riviérán sem:).
Ha megvan a multifunkciós ernyőnk (eső és szél ellen), semmi nem állíthat meg minket, hogy flip-flopban, edző cipőben, vagy csizmában (hiszen midezzel szerencsém volt találkozni egy nap leforgása alatt) fedezzük fel a várost és környékét.

Jogosan kérdezheti a kedves olvasó, hogy minek is utazna hosszú órákat, ha hasonló időjárás fogadja az Angol Riviérán, mint Londonban? Mondjuk azért, mert mikor rákérdezek, hogy normális-e, hogy szakad ,akkor egy megnyugtató „No” a válasz. De legfőképpen azért, mert Anglia legjava vár minket, ahol nem hallani az ékes angol szón kívül mást, ahol nincsenek bevándorlók, ahol a buszsofőr, az eladó és a felszolgáló mind szőke vagy vörös és kék szemű (nem mintha bármi problémám lenne a színes Londonnal!) és ahol mindig mindenki rendkívül udvarias, kedves és segítőkész! Kell ennél meggyőzőbb érv egy lenyűgöző nyelvi utazáshoz? Kétlem.


Torquay - 2. rész: Bank holiday és kirándulás az iskola szervezésében


Nyelvtanulásom 1. napja épp Bank Holiday, így nincs oktatás, helyette azonban aktív nyelvgyakorlásban lehet részünk, ha befizetünk az iskola által szervezett kirándulásra. Tehát nem elvesztegetett pénz, ha véletlenül ünnepnapra esik egy tanítási nap, mert az iskola gondoskodik diákjai nyelvi fejlődéséről.


„ Learning by Moving” hirdeti az iskola saját minibusza, és ez nem is lehetne igazabb! Útra kelünk tehát, hogy a szomszédos Dartmouth várost megtekintsük (itt) , majd a tengerparton haladunk a mini Burgh Island felé. Az idő ma sem kegyelmez, még mindig kételyeim vannak az Angol Riviérát illetően:).
Lelkesedésem azonban töretlen, hiszen fantasztikus társaságban élvezzük utunkat a célig. Paul a sofőrünk, idegenvezetőnk ill. tanárunk is egyben ezen a napon, és ahogy ő mondja -és vallom magam is-: „You learn by speaking”, így egész úton beszélgetünk, ő storyzik, viccelődik, mi pedig élvezettel isszuk szavait! Van közöttünk kezdőbb és haladóbb nyelvtudással bíró diák is, egy biztos azonban, Pault még a kezdők is örömmel hallgatják, hiszen „ Headway” tisztaságú, ékes angolsággal beszél slowly! Mindenkinek szívből ajánlom, hogy vegyen részt a kirándulásokon, már csak Paul miatt is!



A nap fénypontja (bár ebben a piszok időjárásban kissé túlzásnak érzem ezt a szót:) átjutás Burgh Island-re a tengeri traktorral! A mini szigetre dagály idején ezen fura szerkezettel lehet átkelni 2 Ł-ért oda, és ugyanennyiért vissza, de megéri a kalandot, feltéve hogy nem túl viharos a tenger. Apálykor azonban homokban sétálva juthatunk át könnyedén a szigetre. Mivel esik, és viharos szél fúj, ismét jó szolgálatot tesz PVC ernyőm, és persze a Paul-tól kölcsön kapott spéci esőkabát.Szerencsésen partot érünk a szigeten, kolumbiai diáktársammal kölcsönösen fényképezzük egymást és igyekszünk minden szegletet bejárni. Német társunk gyerekként ugrál és szökell a dimbes-dombos zöld szigeten, fittyet hányva az időjárásra, még én a szakadék szélén egyensúlyozva és a viharos széllel dacolva próbálom megörökíteni a mélyben hullámzó, morajló tengert:)
Minden fáradozást megér!
Köszönetet mondok Paulnak a széldzsekiért, most már tudom, mi kell még az ernyő mellé:)

A fürdőruhámra ezúttal nem kíváncsi a Riviéra:(







Torquay - 3. rész: Első nap az iskolában, szállások és érdekességek

Könnyű dolgom van, sokáig alhatok, és 8:45-re csak átsétálok az utca másik oldalára. Miután nem igazi nyelvtanulóként jöttem erre a csodálatos helyre, így választásom az iskola St.Michael’s apartmanházára esett. Későn kelőknek kitűnő választás! Családias légkör, minden kényelmet kielégítő saját fürdőszobás 1 vagy 2 ágyas szobák, teljesen felszerelt konyha, étkező, TV szoba, és a hidegre való tekintettel még a fűtést is bekapcsolták! További részletekért ide kattints!


Az iskola recepciójánál John várja az újoncokat, elkéri az útlevelünket és rögtön kezünkbe nyom egy 3 oldalas szabályzatot, amit alá kell írni minden diáknak. Közben elkészíti a diákigazolványokat, amit menet közben ki is oszt mindenkinek. Érdemes rögtön a pénztárcánkba rakni, mert számos kedvezményre jogosít Torquay városában ill. az iskola telefonszáma, és a szállásunk elérhetősége is rajta van – just in case. Johntól rögtön buszbérletet is vehetünk, amely feltétlenül ajánlott mindenkinek, akár 2 hetes itt tartózkodás esetén is, hiszen sok látnivalóval kecsegtet e bájos város! 

Időközben megérkezik az iskola vezetősége is, akik mosolyogva köszöntik az új diákokat, majd rögtön a kellemetlen résszel kezdik: „Placement test”, azaz megkapjuk a szintfelmérő lapokat (55 egyre nehezedő kérdés vár megfejtésre, majd a végén egy rövid fogalmazással is megörvendeztethetjük a tanárokat). Miközben a tesztet írjuk, az egyik tanár egyesével kihív mindenkit (rendesen küzd a különböző nemzetiségű nevekkel:), hogy pár mondat erejéig szóban is megvillanthassuk neki nyelvtudásunkat.
(Fellélegzem, a legmagasabb szintre sorolnak be. Csak megérte tinédzser fejjel anyanyelvi környezetben tanulni, bár akkoriban más véleménnyel voltam a dologról!)

A teszt után fél órás „coffee break” következik, ahol rögtön élesben próbálgathatjuk szárnyainkat. Hál’istennek magyar diákon kívül vannak itt mindenhonnan: Svájc, Németország, Spanyolország, Olaszo., Lengyelo., Kolumbia, Arab országok stb.
Gyorsan lecsekkolom ki hogy érzi magát, milyenek a családok. Elvegyülök közöttük és finoman érdeklődőm. Mindenkitől, egymástól függetlenül csupa jó dolgot hallok: kiváló tanárok, családias légkör, kedves fogadócsaládok, színes programkínálat. Nem kérdés, hogy ezentúl Torquay az első helyre kerül az „Ön mit ajánlana legjobban?” képzeletbeli listán.



11.15-12.45: Megtudunk mindent az iskoláról, többek között azt is, hogy az esetleges problémákkal kihez fordulhatunk, milyen programok várhatók a héten, és hogy hol, kinél lehet jelentkezni és fizetni. Majd egy bő órás orientáció következik Torquay-ról. Ezúttal buszos városnézés keretén belül (nem is értem miért, mikor végre kisütött a nap, később aztán megvilágosodok, amikor a szebbnél szebb öblöket, partszakaszokat is „bejárjuk”, gyalogosan ugyanis 1 napos túra lett volna) Paul-lal, aki mint mindig most is ékes angolságával vezet be minket a város szépségeinek rejtelmébe. Ez a nap is nyelvtanulásról szól tehát, így a részvétel kötelező minden új diáknak!
12:45-re visszaérünk az iskolába, ahol már meleg ebéd vár ránk és nagyon jól esik!


13:45-től az intenzív kurzusra beiratkozottak már kezdhetik is az órákat a hétfői ünnepnap miatt. Én pedig lelépek egy kis shoppingolás végett a városba:).



Torquay - 4. rész: Tanulás indul!


Későn kelők figyelmébe ajánlom, hogy az órák mindennap 9:15-kor kezdődnek, késni azonban nem ildomos, mert könnyen az ajtón kívül találjuk magunkat, de hiszen tanulni jöttünk, nem igaz?

Az első blokk 10:45-ig tart, így 2*45 percet egyben kapunk, mint az itthon is megszokott. Az újoncokat 9:15-kor elirányítják a megfelelő termekbe, ahol rövid bemutatkozás után bekapcsolódunk az éppen aktuális témába. Nálunk az egyik „kedvencem” a Phrasal Verbs van terítéken, hát ezen a téren mindig van mit tanulni! Kilencen alkotjuk a csoportot: 2 német, 2 svájci, 1 török, 2 koreai, 1 lengyel és jómagam. A tanárunk meglepőmódon egy kanadai hölgy, aminek én kiváltképp örülök, hisz bármennyire gyönyörű is a brit English, nekem a kanadai marad a favorit. De ne aggódjunk, a többi csoportban brit tanárok oktatnak, Advance szinten azonban már jöhetnek az „akcentusosak”, mindez persze csak azért, hogy továbbfejlesszük halláskészségünket:)!

Az óra úgy elrepül, hogy észre sem veszem, jöhet a félórás kávészünet, ahol is 80 penny-ért megveszem a szokásos teámat, hisz angol honhoz ez dukál! A citromot felejtsük el, és fogadjuk el a tejet hozzá, isteni! 
És hogy mit próbáljunk még ki? 
A Tippek rovatban ezt is elárulom.

Gyorsan váltunk pár szót a kiránduláson megismert barátokkal és megbeszéljük, hogy péntek este pub night lesz! Apropó korosztály! 18-65-ig mindenki képviselteti magát, ismét fellélegzem! Soha nem késő elkezdeni, folytatni, vagy csak felfrissíteni nyelvtudásunkat!


Még 2 nyelvóra vár rám ebédig, ami ugyanolyan gyorsan elrepül, mint az első kettő, igazából sajnálom is, hogy nem tart tovább. Ebéd előtt megmutatják, hogy hol és hogyan tudom használni az online leckéket, ahol gyakorolhatom a szintemnek megfelelő szókincset, nyelvtant, olvasás és íráskészségemet, de még hanganyag is van. Na már most, ha tényleg nyelvtanulás lenne a célom, akkor tuti élek ezekkel a lehetőségekkel, de mivel főleg nyaralni jöttem, így előnyben részesítem a tanuláson kívüli programokat, kirándulásokat, város felfedezését, stb. A nyelvtanulóknak azonban kötelezően ajánlott ez is, és a heti 2 ingyenesen látogatható workshop egyaránt!




Adorján Lívia levele - Nyelvtanulás Dublinban



Kedves Enikő,

Szombat este érkeztem vissza Budapestre, volt egy kis izgalom a repülőn, amikor viharba kerültünk Németország felett, de végül szerencsésen földet értünk.
Örülök, hogy Írországot, illetve a Kaplan iskolát választottam!!Nagyon pozitív tapasztalataim vannak az iskolával kapcsolatban: magas színvonalú, a személyzet segítőkész; a tanáraimat külön kiemelném (Louise Guyett és Gerard  O’Hanlon): felkészültek, érthetően magyaráznak, láthatóan szeretik a munkájukat, élvezet volt őket hallgatni.
Délelőtt jártam iskolába, így jutott idő városnézésre és vidékre utazni is.
A vendéglátómmal jól kijöttem, szép, modern lakóparkban lakik.
Sajnálom, hogy haza kellett jönni.
Hálásan köszönöm a sok segítséget, a gyors és pontos ügyintézést.


Üdvözlettel,Lívia





Németh Ágnes írása - Az 5perc Angol magazin és az ILT közös játékának győztese tollából 


First of all the weather of Malta is gorgeous at the end of April, the sun is shining and the temperature is as high as in Hungary in summer.

My accommodation was close to the sea - only 200 m far - and the school was some corners away.

The teachers and the students were very polite, and helpful. There were students from Italy, Russia, Spain, Poland etc.
We spoke a lot and we knew each other, and the other's countries. And after the lessons we discovered the island, which is smaller than the capital of Hungary. There are a lot of wonderful buildings, beaches and bays. The water of Blue Lagoon is crystal clear, but unfortunately a bit cool at the end of April.
Last but not least Sliema is very nice with some bays, and a lot of restaurants. The local food and wine are delicious.

If you would like to learn and speak in English, Malta is a very good choice.




Janni-Illés Kristóf levele: "An unforgettable holiday"

(Junior tábor a dél-angliai Bournemouth-ben) infó a táborról itt!

Dear Enikő,
I'd like to say thank you for this perfectly organised wonderful holiday. I enjoyed it so much. People there were so friendly with me, and almost everyone knew me because I was the only guy from Hungary and that was unique. I made lots of new friends and I still keep up friendly relations with them on facebook. So now I become an international person. I love it and I can keep practising English. :-) So everything went on a right way the lessons were perfectly simple however most of the teachers were very friendly and sociable. The IP crew was cool they became my friends as well.
All in all thank You very much for organising this to me I hope that I can write a letter 2 years later because I'd like to return as a supervisor. That' s my big plan now. :-)
Best wishes,

Chris (Kristof Janni-Illes)



Görög Anikó írása

(Samsonite) 


Málta csodálatos hely, az iskolám egy festői környezetben, Pembroke-ban volt úszómedencével és pálmafákkal.
Az első nap rettegtem, hogy semmit sem értek majd, de itt az a cél, hogy megértsenek és én is megértsek mindent, ezért mindenki úgy beszél, hogy egyértelmű és érthető legyen, amit mond!
A tanárok varázslatosak. Az emberek nem különben.
Még életemben nem örültem ennyire reggelente annak, hogy iskolába mehetek!
Életem eddigi legboldogabb 5 hetét töltöttem Máltán, ami megváltoztatta az életemet!
Próbálom megőrizni az ott tanultakat, a nyelvet is és az emberek hozzáállását is a dolgokhoz: „Take it easy”! Már most tervezgetem, hogy mikor és hogyan tudok visszamenni!!!




Doma Gergő írása


                           a csoportom, velem jobbra a legszélén :)

(elnök, Margitszigeti Atlétikai Centrum)
                        


Kinek ajánlom a külföldi nyelvtanulást?
Keresőknek.
Akik szeretnének angolul tanulni, de másként, mint otthon.
Akik szeretnék, hogy a nyelvtanulásból végre nyelvtudás legyen.
Akik szeretnék kikapcsolni a megszokott probléma faktort, úgy mint azt még eddig soha nem tették meg. És persze mindazoknak, akik kicsit szeretnének elvonulni a világtól, és közben megismernének más kultúrákat. A máltai iskolában, ahol voltam, mindezt megtaláltam.

A tanári kar felkészült, de nem csak az angol nyelvből, hanem toleranciából, hiszen a világ minden részéből érkeznek ide diákok, teljesen különböző szokásokkal, eltérő mentalitással; de a cél közös: megtanulni angolul. Magamon is megfigyeltem, sokkal nyitottabb, elfogadóbb lettem, hiszen arra vágytam, hogy engem is elfogadjanak.
Az iskola oktatási rendszere is egészen eltérő az itthon megszokottól, lassan haladnak a könyvben, viszont annál többet próbálnak beszéltetni téged. És ha te is olyan szerencsés leszel, mint én, akkor belecsöppensz egy olyan osztályba, ahol van koreai, német, spanyol, szlovák, iráni, olasz, francia és japán diák egyaránt. Mivel szeretnél minél többet megtudni más országok szokásairól, ezért folyamatosan igyekszel kommunikálni, nem csak az órán, hanem a szünetekben a teraszon, iskola után. Egyszer csak leesik, hogy tulajdonképpen mindenféle gátlás nélkül, egésznap angolul beszélsz. Persze rengeteg hibával, de akihez beszélsz, az is hibázik és néha még ki is javítjátok egymást. Szerintem ez szuper.

Én már nem vagyok gyerek, 32 évesen jöttem ide, három hétre. Természetesen ennyi idő alatt nem lehet megtanulni angolul, de rengeteget lehet fejlődni. Vannak itt minden korosztályból, mindenféle népcsoportból, tehát sosem késő bekapcsolódni.
A szállásom tíz méterre van az iskolától (még Máltán írom ezeket a sorokat!), a kialakítását tekintve két hálószoba, két fürdőszoba és egy amerikai konyhás nappali található benne. Minden lakáshoz tartozik terasz, amivel szintén szerencsém volt, mert látom a kikötőt innen. Kicsit sok néha a négy emeletet megmászni, de megéri.


egy 50 éves máltai busz

Na jó írok valami rosszat is :) Mivel ez egy sziget, az energiát és a vizet költségesen állítják elő, ezért ezekkel csínján kell bánni. Ha fel akarod fedezni Máltát, akkor elég néhány osztálytársadat összekapni, felülni egy 50 éves buszra és nyitott szemmel járni.

Az árakat tekintve Málta kicsit drágább , mint Magyarország, főleg a szolgáltatások tekintetében. De ha szeretsz főzni, akkor nem érzel nagy eltérést. Az éjszakai élet jelentős része a Paceville nevű régióban zajlik, ez tulajdonképpen egy utca, ahol van egy tucat klub, néhány büfé és mindig hangos tömeg. Ezt is meg kell nézni.

Egyszóval Máltát meg kell nézni, angolul beszélni pedig muszáj, szóval szerintem ne keressél tovább, mert itt tudással és élményekkel leszel gazdagabb!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése